„Hiszem, hogy a mélységből születik az igazi erő.”

Egy nő vagyok, aki nem félt szembenézni a saját poklával – és ebből az őszinte, mély belső munkából született meg az az erő, amivel ma másokat kísérek. Több évtizednyi belső utazás és átalakulás tanított meg arra, hogy az igazi gyógyulás nem a gyors megoldásokban, hanem az önmagunkkal való szembenézés bátorságában rejlik.

Az én történetem nem csupán túlélés – egy belső átalakulás, amely megtanított, hogyan lehet a legmélyebb fájdalomból is új életet formálni. Ma már tudom: minden seb, amit megéltem, a hivatásommá forrta magát.

Már gyerekként tanítóst játszottam. Azt éreztem, hogy ha adok, ha teljesítek, akkor talán elég leszek. Felnőttként ez az érzés újra és újra felbukkant: nem vagyok elég jó, nem vagyok elég szerethető, nem kellek igazán. Ez a belső bizonytalanság végigkísérte a kapcsolataimat is – különösen a párkapcsolataimat.

Korán férjhez mentem, anya lettem, majd elváltam. Évekig egyedülálló anyaként próbáltam megteremteni az egyensúlyt. Volt, hogy tanítóként, óvodapedagógusként is kipróbáltam magam, mégis tudtam: az oktatás más formája – a lélekre ható kísérés – áll hozzám igazán közel.

Voltam szerető, voltam megcsalt nő, legtöbbször olyan kapcsolatokban találtam magam, amelyekben a függőség, a hazugság és az ambivalencia volt jelen. Felismertem a mintákat: csak a szereplők változnak, de a forgatókönyv ismerős. Nehezen tudtam biztonsággal kötődni. Az öröm és a kiteljesedés elkerült – csak az üresség maradt.

Lázadtam. Isten, az Univerzum, minden és mindenki ellen. Belül düh és tehetetlenség mardosott, kívül azt mutattam: erős vagyok. „A jég hátán is megélsz!” – mondták. De legbelül magányos voltam, és azt éltem meg: nincs segítség. Mindenért egyedül vagyok felelős. Voltak felületes kapcsolataim, és néhány igaz barát, de mélyre senki sem látott.

A testem végül kimondta, amit a lelkem elhallgatott. Crohn-betegséggel diagnosztizáltak. A fájdalmak, a műtétek, a lemondások évei következtek – de ez lett a fordulópont. Mert nem adtam fel.

Elkezdtem keresni a miérteket. Tanultam, képeztem magam, éveken át jártam önismereti utakra – csoportosan és egyénileg. Megértettem, hogy a testem üzen. Végül 2020-ban feltárult az igazi gyökér: a magzati korban átélt traumák kódolták mindazt, amit felnőttként újra és újra megéltem.

És ahogy gyógyultam belül, elkezdtem új életet teremteni kívül is. A hosszú, fájdalmakkal teli időszak után ma tünetmentes vagyok. A kapcsolataimban már nem a hiány, hanem a jelenlét él. Az anyaságom kiteljesedett. Az anyámmal való kapcsolat is átalakult, mélyebb és őszintébb lett.

Az egzisztenciális kihívások sem kerülték el az utamat. De újraépítettem magam. Már 18 évesen saját otthont teremtettem, vállalkozást vezettem, később sikereket értem el az üzleti világban is. A betegség ideiglenesen megtört, de a belső erő – a főnix, amely mindig újraszületik bennem – végül mindig visszahozott.

Ma már tudom, hogy az önazonosság nem szerep, hanem létállapot. Nem akarok többé megfelelni mindenkinek. Tudok egyedül is teljes lenni – és tudok kapcsolódni szívből, őszintén. Már nem félek a sebeimtől – ismerem őket, figyelem őket, és ha újra előbukkannak, felismerem: egy újabb rétegem gyógyul épp.

A hivatásom ebből született. Az élet tanított, a fájdalom formált, az elhivatottság pedig belülről vezet. Klienseimet ma egy olyan térben kísérem, ahol ítélkezés nélkül lehet lenni, látni, választani.